2012. november 11., vasárnap

Egyre kevésbé...

Ahogy telnek-múlnak az évek, egyre kevesebb fekete pontot adok. Az idén például még csak kettőt adtam. Az a kettő, elég volt mindenkinek ahhoz, hogy komolyan vegyenek és a többször figyelmeztetős hangom nagyobb hangsúlyt kapjon.
Azért, hogy értsétek és szegény 25-26 fős osztályokba járó gyermekek édesanyjaiként nehogy valami varázslást vagy álomvilágot sejtsetek a dolgok mögött, én 5 - azaz öt kisfiút tanítok az első osztályban.
Nagyon szeretem csinálni, gyönyörű napjaink vannak. Alaposan meg- és kiismertük egymást, így tényleg van idő arra, hogy mindenkinél addig próbálgassam a kulcsokat, amíg bele nem illik szíve-lelke lakatjába.
Azt hiszem, így jobban érthető, hogy egy-egy helyzetet nem kell hirtelen felindulásból, kavargó mérhetetlen zajban lerendeznem, hanem van mód a csendes megbeszélésre. Hatan úgy ülünk az asztal körül, mint otthon az étkezőben. Mindenki lát mindenkit és egyáltalán nem gond, ha nézi a másikat, tanul tőle. Persze vannak versenyfeladatok, játékok, amikor felépítjük a barikádokat és becsületből is vizsgázunk az önellenőrzések alkalmával. Kiválóan működik!
...és bizony nem mindenki érdemel minden feladatra vállveregetést, fejsimit, piros pontot, matricát vagy vastapsot, de tudatosan törekszem arra, hogy egyetlen nap se menjen haza úgy egy gyerkőc, hogy valami dicsérettel meg ne emeltem volna. Mindig találok olyan feladatot, szerepet, amiért kiemeltnek érezheti magát.
Pontosan tudom, hogy M. igazi férfi jellem, a többiek küzdenek is a barátságáért, mert vagány, talán az oroszlántól sem fél. Tipikus versenyszellem, ujjongva örül, ha nyer. Ha adok egy feladatot, nagyon siet (néha hibázik is), a legfontosabb számára, hogy elsőként mondja ki: KÉSZ! ELSŐ VAGYOK! (Többször kértem, hogy ne kiabálja ezt be, mire a válasz: Erika néni! Hadd kiabáljam be! Úgy szeretem ezt mondani!) 
 A. nagyon koncentrál minden feladatnál, ahányszor dicséretet, jutalmat kap mindig megemlíti, hogy ma este nagyon fog örülni az anyukája. A bátyja viszont mond rá valamit, ami csúnyát jelenthet (Megtudtam, hogy azt mondja: - Te kis stréber!)
  Á. remekül megtalálta a helyét közöttünk, másik közösségben elveszett és sikertelen volt. Rendkívül motiválja, hogy vannak feladatok, melyet úgy bízok rá: Tudod Á., hogy számítok a munkádra! 
A másik Á. szüntelenül nekem akar megfelelni, ő fejlődött a legtöbbet szeptember óta, a tanév kezdetén még az is csak hiú ábrándnak tűnt, hogy meg fog ülni a széken! ...és tádádádám! Ül - figyel - jelentkezik!
A fellegekbe lehet röpíteni egy fejsimogatással, egy bólogatással, mely jelzi számára, hogy ez igen!
O. nagyon szeret jutalmat kapni, ahányszor kap jutalmat, az ellenőrzőkönyvben összeszámolja, mennyi van már eddig: utoljára talán 19 volt (piros pont, csillag, matrica, mosolygós arc, királyfi korona, szóval ilyesmi). Amint kicsöngetnek, azonnal újságolja annak, aki éppen arra jár. (gyógypedagógus, másik osztályba járó diák, postás, fűtő-karbantartó, pap! szóval mindegy kinek!)
Igazán sajnálom, amelyik gyerek nem tudja megkapni ezt a melegséget, egyéni bánásmódot. Mindegyik tanítványom kiegyensúlyozott, olyan meghitt az egész, látom rajtuk, hogy nem szoronganak, derűsek. Nagyon szerencsés, hogy a hangomat sem kell felemelni közöttük, hiszen olyan döbbenetes lenne...
Láttátok volna az arcukat, mikor a felsősökre rádörögtem, alig hitték, hogy én vagyok!
...szerencsére ezt én is megláttam rajtuk. Nagyon szeretném őrizni ezt a harmóniát, nyugalmat. Hálás vagyok, hogy minden nap olvashatok nekik egy mesét, egyre jobban szeretik és értik.
Gyönyörű beszélgetéseink vannak, örömmel hallgathatom végig az élményeiket.
A tananyaggal pedig úgy haladunk, hogy magam sem hittem volna!
E.