2012. december 23., vasárnap

Köszönettel és hálával...

A blogomban hosszú ideje nem írtam.
Először megtudtam, majd elfoglalt lettem, hiszen tudtam, hogy parkolópályán leszek egy időre...
Szeretném megköszönni mindenkinek - tanítványnak, szülőnek, kollégának, barátnak, ismerősnek - a sok imát, sms-t, jókívánságot, amit kaptam. Mindent éreztem és tudtam és hatott és gyógyított.
A kórteremben az én szekrényem volt a legszebb!
Ott volt a fénykép, amelyen tartottátok a kis saját készítésű tábláitokat:
HAJRÁ ERIKA NÉNI!
És köszönöm Istenem, hogy olyan gyorsan kikerültem az intenzív osztályról, hogy ügyesen tudtam felülni, csövekkel közlekedni, hogy a műtétem óta  (két hét alatt) négyet tüsszentettem és megtanultam lábujjhegyen köhögni. Hálával gondolok az orvosomra, a nővérekre és a szobatársakra is, akikkel a végére még nevetni is megtanultunk (néha magunkon!)
Köszönöm, hogy még gyógyulhattam a szüleim ápolása alatt és csütörtökön, amikor haza jöttem, itthon is gondoskodás, meleg, megértés, türelem várt, teljes ellátással, összkomforttal. 
Az idei advent így sikerült!
De hála Istennek itthon vagyok, érzem a fenyő illatát, gyönyörködök a lányom mézeskalács házikójában, ajándékot csomagolok, zenét hallgatok, égnek a gyertyák, a mécsesek...
Sok minden átértékelődött bennem.
...még nehéz róla beszélni, írni!
ÁLDOTT KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK!
E. 

12 megjegyzés:

  1. Erika, mihamarabbi gyógyulást kívánok Neked és hangosan békés karácsonyt!

    VálaszTörlés
  2. Áldott karácsonyt kívánok neked!

    VálaszTörlés
  3. Nem tudom milyen műtéten estél át, de ahogyan olvastalak eszembe juttattad az enyémet: lassan nyolc éve már, komoly hasműtétem volt, szintén csövekkel sétálgattam, s a kórteremben rendkívül pozitív, jókedvű betegtársulat verődött össze, akkorákat röhögtünk és ez annyira, de annyira fájt!:) Sokszor már befogtam a fülem, hogy ne halljam és ne kelljen nevetnem.
    Igen, az átértékelődést is átéltem, hisz lehetett volna rosszindulatú is, de kaptam még esélyt és nagyot változtattam az életemen. Minden jót kívánok Neked és boldog békés ünnepeket!Eszter

    VálaszTörlés
  4. Mihamarabbi gyógyulást kívánok neked, és Boldog, Békés ünnepeket.

    VálaszTörlés
  5. Erika, mi is nagyon szorítunk érted! Remélem, hamarosan újra szaladgálsz a tantermek között! (jó-jó, folyosón nem szaladunk, tudom...)
    Szeretettel: Virág.

    VálaszTörlés
  6. Mihamarabbi felépülést kívánok!
    Judit

    VálaszTörlés
  7. Sok szeretettel kívánok neked áldott új esztendőt, és akkor így egészséget is. Meg türelmet, sokat és vidámságot.

    VálaszTörlés
  8. Jó egészséget, gyors felépülést és boldog új évet kívánok!

    VálaszTörlés
  9. Kedves Erika!

    Boldog Új Évet kívánok!
    Most olvasom, hogy miért ritkultak meg bejegyzéseid: Mielőbbi jobbulást kívánok,
    Andi Fehérvárról

    VálaszTörlés
  10. Kedves Erika!

    Mielőbbi jobbulást kívánok neked! Engem nem ismersz - bár egyszer sokat segítettél - de nagyon hiányoztál.

    Üdvözlettel:
    Beáta

    VálaszTörlés
  11. Kedves Mindenki, aki olvassa Erika blogját!

    Tudtok valamit róla? Meggyógyult, jobban van? Hiányzik...

    Beáta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Beáta!
      Felgyógyultam, dolgozok. Nagyon köszönöm az érdeklődésedet. Írok is már, hamarosan felteszem. Kicsit elmaradtam a netvilágból, mert szükségem volt a testi, lelki regenerálódásra, annyi minden történt hirtelen velem, hogy kicsit kiürültem... Hálásan köszi, hogy kerestél. Üdvözlettel: Erika

      Törlés