Az iskolában soha nem volt és nincs is gondom a tanítással.
Amikor én főiskolára jártam, nagy gondot fordítottak a módszertani ismeretek megtanítására és mivel mindig is tanító néni szerettem volna lenni, hobbi szinten faltam az új dolgokat, élvezettel fürödtem az ismeretek átadásában. De ne gondoljátok, hogy nekem minden könnyű... van valami, ami nehéz és nyomja a szívemet!
Ez pedig az a tény, hogy a mai gyerekek neveletlenek!
Tisztelettel kérek bocsánatot mindenkitől, aki úgy érzi, hogy a szóhasználat méltatlan, az írásom nem személyeskedő, viszont általános!
Olyan elemi dolgokat hiányolok, mely nálam felül írja az okosságot és egyáltalán mindent!
Nekem fáj, hogy nem értik a kéréseket, utasításokat!
Konkrétan:
Én: - Vegyétek fel a piros ceruzát és pontosan javítsatok a táblai megoldás alapján!
X.Y.: - Erika néni! Én javíthatok lilával?
Én: - Mindenki a busz jobb oldali ajtaján szálljon ki!
- és már rohanok is át a busz túlsó oldalára, mert nyílik a bal oldali ajtó! Lezáratom...
(Most halt meg két kisgyermek! Istenem, hogyan élhetnék úgy tovább...)
Én: - Ha az egy asztalnál ülők megették a levest, jelzem, amikor indulhatnak a másodikért!
X. Y. Z. S. K és mind egyenként: - De én visszavihetem? - Visszavihetem? - Visszavihetem?
Hangos olvasás gyakorlása felsős nagy gyerekkel!
Szabadidőmben, csak úgy, szív szeretetből!
- Erika néni! Nem érti, hogy nem szeretnék olvasni...
- De megértem fiam! Csak én nem azért kapom a fizetésemet, hogy megtudakoljam szeretnél-e olvasni, hanem azért, hogy megtanítsalak. Ugyan melyikünk szeret addig biciklizni, amíg leveri a pedál a bokáját! Először meg kell tanulnod olvasni és majd megszereted...
Vedd elő D. az olvasókönyvedet!
- Nincs kedvem!
Létezett olyan, hogy rendgyakorlatok! Megtanítottuk a gyerekeket kettesével sorban állni, párban menni, libasorban sorakozni, szépen állni, kört alakítani, együttműködni, ha a nevét hallja rám nézni... Ezek nagyon fontos dolgok! Ha nem ment gyakoroltattuk! Többször... Ma olyan, hogy utasítást, kérést végrehajtani a gyerekek 30%-a képes. Hogy mi lesz velük a munkahelyükön, nem tudom!
Hogyan is nevelhetnék valakit a tiszteletre, a hálára és az alázatra, ha kicsi korától kezdve azt tapasztalja, hogy minden jár... csak úgy! Meg sem kell köszönni, meg sem kell becsülni!
Kicsi, falusi iskola vagyunk! Az iskola több mint fele ingyen étkező!
Közülük sokan reggel a boltban kezdik a napot, keksz, süti, üdítő! - zsupsz a táskába.
Benéznek az étkezőbe. Lekváros kenyér - tejjel! Fúj! - el sem veszik. De nekünk biztosítanunk kell!
Ebéd: Paradicsom leves - csirkemájas ragu rizzsel. Fúj! Utálom... De nekünk biztosítanunk kell!
A mi iskolánkban a gyerekvédelmi kedvezményezettek nagy többségének modernebb telefonja, zenekütyüje van, mint amilyet valaha is láttam! A múltkor Peti meg is kérdezte tőlem: Erika néni! Magának nincs okostelefonja? - Fiam! Törekszem rá, hogy én legyek okos! - feleltem én.
Szóval: ha nekem lenne kicsi gyerekem és megengedhetném magamnak, hogy otthon tanítsam bizony megtenném. Félnék beleengedni, ebbe a ferde erkölcsű, vad világba, ami már a gyerekek között is élesben jelen van. (...és falun ez még semmi, hogy miket hallok néha! Elképedek.)
Nagy erő és nagy elszántság kell ahhoz, hogy leküzdjük a világ szennyét... Rengeteg erőm megy el arra, amit régen mindenki tudott, ha okos volt, ha nem, ha szőke, ha barna, ha fiú, ha lány.
Sokkal neveltebbek voltak a gyerekek!!!
Egyet viszont elismerek! Ez van! És ezzel kell valamit kezdeni, ezekre a kihívásokra kell választ, megoldást találni. A magam részéről a jobbító szándék vezet, keresem a szülők felé a kapcsolatot, törekszem, hogy építő, együttműködő legyen a közös munkánk! De nem elég megbeszélnünk a dolgokat, tenni kell! Tudom, hogy mindenkinek sok a dolga, rohan a pénz után, több munkahelyen áll helyt, de a gyerekeink a jövőnk! Egy pillanatra sem lankadhat a figyelmünk, mindennél előbbre való az ő nevelésük, formálásuk. Ez pedig kizárólag következetes neveléssel, megfelelő elvárásokkal lehetséges.
Nemrég olvastam valahol, hogy aki a gyermekét a saját életszínvonalánál magasabb szinten próbálja tartani az élősködőt nevel. Kemény szavak. De milyen igaz! Nem csináltatod meg a fogadat, mert drága, de a gyerekednek megveszed a legújabb telefont? Magadnak a kínaiba veszel cipőt, de neki Adidast. Rendjén van ez így? Te a férjeddel ezer éve nem vacsoráztál étteremben, de a gyerek kapjon laptopot, ha kell hitelre!
Lelkileg nagyon nehezen dolgozom fel a társadalom erkölcsileg elcsúszott voltát és nagyon sok energiám megy el a kompenzálásra.
"Hogy milyen jól teljesítünk, az nem csupán adottságainktól és keménységünktől függ, hanem a társadalmi háttértől, összeköttetésektől, családi kapcsolatoktól, és - nem utolsósorban - attól, hogy milyen jól teljesítettek korábban szüleink. Az élet nem közönséges futóverseny, hanem váltófutás. Rengeteget számít, hogy az előttünk futónak mekkora az előnye, amikor átvesszük a kezéből a stafétabotot."
William Rapsberry
William Rapsberry
Nagyon tetszik ez a bejegyzés!:)
VálaszTörlésNagyon elgondolkoztató, amit írtál, de mindennel egyetértek! Itt van nekem is (most csak) 3 tini fiú (a többi még kicsi), de elég nekünk is visszafogni őket. Mi nem hajlunk meg a világ rohanása előtt, nem hajlunk meg arra, hogy másnak van akkor nekünk is kell, tűzön-vízen keresztül! Nem veszünk telefont nekik általános iskolába. Viszont, mikor végeznek kell, mert mind Pestre jár suliba, későn érkeznek. De minket nem hat meg az, hogy másnak a gyerekének van laptop, akkor a miénknek is kell (ja, majd veszek 9 db-ot). Van itthon gép, amit lehet használni, igaz, hogy egy nap csak 20 percre, de lehet!
A másik, hogy én is itthon tanítanám a gyerekeket,ha volna rá elé tudásom. Nagyon sajnálom már, hogy annak idején nem mentem tanárnak. De komolyan! Tegnap írattam be Balázst az első osztályba, de már most tele vagyok feszültséggel, mert tudom, hogy milyen a suli (12 éve ide járunk). Ráadásul Balázs kicsi, vékony, és mindenkiben gyermeki bizodalma van. Szegénynek az első héten széttörik majd ezt a bizalmat. Sajnálom.
Mit lehetne tennem, hogy itthon tanítsak? És ha nem jön be? Ha volnál szíves részemre ebben válaszolni, akkor a hajnalzs65@t-online.hu címre írhatnál. :) (sajna elfelejtek visszamenni egy-két blogos kérdésemhez)
Köszönöm!
Annyi minden van most a fejemben, ezzel a bejegyzéssel kapcsolatban.
A helyzet, hogy a blogomba, csak meghívottak nézhetnek be, de kell küldök meghívót. Ha kell. :)
VálaszTörlésErika, ezek tényleg nagyon kemény gondolatok, egyet is értek valamennyivel.
VálaszTörlésNem is tudom...így hirtelen nem tudok semmi vigasztalót írni neked. A megoldást sem tudom. De a probléma ettől még létezik.
Azt hiszem, a legnagyobb probléma, hogy minden akadályt el szeretnénk gördíteni a gyerekeink útjából. ahelyett, hogy segítenénk nekik abban, hogy ezeket megugorják, megoldják.
Sok szülő meg szeretné óvni a gyerekeit mindenféle negatív tapasztalattól, ahelyett, hogy segítene ezek feldolgozásában.
Jajjj, írtam ide egy hosszút, és eltűnt. Megpróbálom újraírni...
VálaszTörlésSzóval ez egy nagyon szomorú téma. Én halmozottan érzékelem, mert egy olyan, kis létszámú osztályban tanítok, ahova csak peremhelyzetben élő, nehéz sorsú, problémás családok sarjai járnak. Vagy legalábbis szinte csak ilyenek. Nálunk a fent említett "beszólások" egyáltalán nem durvák. Itt "úgyse csinálom meg, ha nem akarom, és kész" vagy "na és akkor mi van, kit érdekel, hagyjál már békén", ez se meglepő. Csak szomorú. Néha sírni volna kedvem, mikor az előre jól kitalált, érdekes, izgalmas feladatokat nem tudjuk megcsinálni, mert helyette fegyelmezni, tanítás helyett nevelni kell, elmagyarázni ezredszer, miért volna nekik is jó, ha kedvesebbek lennének egymáshoz. Sajnálom ezeket a szülőket, de nem tudok nem haragudni rájuk. Persze a példabeszédek leperegnek, bár látszólag mind egyetértenek, legalábbis bólogatnak közben.
Kislányom, Boróka idén ősszel iskolába megy. Jó iskolába, jó tanítónénihez, én mégsem vagyok nyugodt. Régebben ez elég volt ahhoz, hogy a gyereket biztonságban, jó helyen tudja a szülő. De ma? Sokáig elzárkóztam a kiválogatott osztályoktól, valamilyen szinten ma is ellenzem. De mégis mi mást tehet az a szülő, aki aggódik gyermeke jövőjéért, törődik vele? Nem tudom a választ. Aki esetleg tudja, nagyon kérem, ossza meg velem :)
Én gyerekápolóként dolgoztam egy rövid ideig, és sajnos azt láttam, hogy addig amíg csecsemő a gyerek és javarészt , etetni , altatni kell, addig jó, hogy van, könnyű szeretni, de amikor nyiladozik az értelme és nevelni kellene, akkor már nyűg, csak ideges tőle a szülő, és igen csak, hogy megnyugodjon, békén hagyjon megvesznek neki mindent. :( Persze vannak kivételek, de egyre ritkábban:(
VálaszTörlésDejót írtál!!! Köszönöm nagyon ezt is! Nagyon egyetértek minden szavaddal. Csak néha olyan nehéz kitalálni, hogy mi az, ami előre visz. Nagyon nehéz, mert a visszajelzés lassan jön.
VálaszTörlésMinden szavaddal egyetértek! A megoldást én sem tudom, de szeretném hinni, hogy megváltoztatható ez a folyamat. Ref. hitokatóként tanítottam, és 12 szépreményű tanév után most egy irodában dolgozom (pedig engem Isten pedagógusnak teremtett):-( Tervezem, hogy visszamegyek tanítani, többek között azért, mert már felnőtt az első olyan generáció, akiknek "joguk" volt az iskolában. Szörnyűségesek. Közelről ismerem őket, a munkatársaim.
VálaszTörlésNagyon megfogott az írásod. Rengeteg gondolatot elindított bennem.
VálaszTörlésKedves Mindannyiótoknak!
VálaszTörlésMária: Írok! Egy-két nap haladékot kérek!
Virág: Adjunk hálát az Istennek, hogy az ostobaság nem terjed cseppfertőzéssel! Köszönöm Uram! :o)
Orbis: Megértelek! Éppen ez aggaszt engem is..., hogy kezdünk elcsúszni negatív irányba. Ha azt mondom, hogy a szocializáció egy fontos fogalom - már pedig én ezt gondolom - akkor azt is hozzáteszem, hogy azért nem mindegy milyen közegbe szocializálódik a gyerek... ezért írtam az oo-t.
Emese: Addig könnyű dédelgetni és szeretni, amíg engedelmes, nem ellenkezik, nem kell faragni csak simogatni... én is úgy látom, hogy sok szülő feladja és kényelmi okokból szabad folyást enged az eseményeknek.
Kikocs: Aki a Kikocs-anyut nem ismeri, az jobb ha tudja, hogy a világ legjobb közönsége! Csak azt tudnám, miért olyan bizonytalan abban, hogy jól csinálja-e a dolgát... Amikor én tudom, hogy igen! Nem baj, ha botlunk, ha nem sikerül elsőre, csak tegyük a dolgunkat és kész!
Zsuzsa: Drága Zsuzsa! Hát Te már dolgozol is "velük"! Drukkolok, hogy sikerüljön tanítanod! De azért valami jó helyet hozzunk már össze Neked! Hol laksz? (Az imalistámra rátettelek!)
Szi: Ez a célom az írásaimmal. Örülök neki!
Hibás-e a gyerek? A legkevésbé sem. Csak még durvább lett volna a bejegyzésem, ha direktbe leírom, hogy a neveletlen szülő, neveletlen gyerekével nehéz. Nyilván, ahol a gyerek ilyen, ott a szülő a fogyasztói társadalom értékrendjének első sarja! Hogy mind reménytelen-e? Nem. Sokat beszélek szülővel és látom, amikor sikerül kinyitnom egy kaput. Ott van remény. De amikor nekem jön, hogy hülye vagyok és feljelent és lobogtatja a jogait és kikéri magának a nincsmit, akkor elengedem mint egy lufit. Nem tudok ilyen emberekért dolgozni! ...és nem is akarok!
Kiegészítés- és érdekességképpen egy link:
http://www.bibliai.com/szulok-dolga/
Erika
Nagyon igaz amit írtál! Én is így látom és tanácstalan vagyok milyen "útravalót" adjak a 9 éves gyerekemnek. Jól teszem-e ha becsületre, igazságra... nevelem? Mi lesz vele ebben a sumák, ügyeskedő, hazudozó, önző... világban?
VálaszTörlésAz osztályában - és mindenhol - 30 gyerekből 3-4-et nevelnek "normálisan". Mit tegyek, hogy ne nyomják, ne tiporják el a fiamat? A jó tanulás kevés. Az életben az boldogul, aki "el tudja adni magát", mindegy milyen eszközökkel.
Nem állok be a sorba! Azért mert a másik gyereknek van valami új, menő cucca, nem rohanok vásárolni. Most a bicikliért nyúz. Nem fogok minden évben új biciklit venni, csak mert az övé már nem menő. A célnak megfelel az is ami van. Majd ha kinövi kap nagyobbat.
De mi lesz az ilyen gyerekekkel ha felnőnek?
Sajnálom, hogy egyetlen pozitív előjelű reagálást sem olvastam. Harmincharmadik éve dolgozom óvónőként, és még mindig hiszek benne és tapasztalom, hogy ha én szeretettel fordulok a gyerekek felé, akkor szinte bármit megtesznek. Nem okoznak gondot a "rendgyakorlatok". Ha értelmes elfoglaltságot kínálok nekik, sokszor lehetőséget adok a nekik tetsző, őket fejlesztő mozgásra, akkor a nagyobb figyelmet-fegyelmet igénylő munkát is élvezettel elvégzik, sőt igénylik. Ha én a legudvariasabban beszélek velük, nem követelődzök, hanem kérek, megköszönöm amit tesznek, rengeteget dicsérem őket, akkor ők is így tesznek velem. Miért? Megfogalmazzák: Magdi néni, szeretlek. És pont. Szerintem itt kezdődik minden. A "legelvetemültebb" gyerekkel is lehet ilyen módon haladni értelmi, érzelmi téren egyaránt. És ezt állítom most, amikor egy olyan óvodába kerültem másfél éve, ahol először megdöbbentem a családokon, a börtönben levő, vagy munkanélküli szülőkön, az öt évesen szinte érthetetlen beszédű gyereken...Most, másfél év eltelte után azt állítom, hogy a gyerekektől többet kapok, mint az előző munkahelyemen. Mások a mai gyerekek, fiatalok, mint régen, ez biztos. De az értékeket most is elő lehet belőlük hozni, csak nem olyan hatalmas nyögve akarással, hanem megértéssel, szeretettel. De hát ez régen is így volt rendjén, nem?
VálaszTörlésTisztelettel: Petresné Lutz Magdolna avagy egy óvónő, aki még mindig szereti a munkáját.
Örülök Magdolna a sikereidnek!
VálaszTörlésÉn is nagyon sok jót kapok a pályámtól... Olvasd el a többi írásomat is! Hátha azokból jobban kiderül! Erika