Engem nagyon nyomaszt az a fajta szegényedés, amit a környezetemben tapasztalok.
Már felütötte a fejét a családunkban is, az iskolában is és a faluban is.... és akkor messzebbre még nem mertem nézni.
Naponta hallom, hogy lyuk betömködéshez kellene egy kis pénz, hogy ne vigyék el a házat.
Bedugnám-e az irodámban a telefontöltőt, mert otthon 4 hónapja nincs áram.
Minden nap végigsétálok délutánonként a folyosókon. Amikor a gyerekek bejönnek az udvarról, van mit megfogni. Tudjátok, a gyerkőc mindig siet. Egyik cipőjéből a harmadik osztálynál ugrik ki, másik cipőjéből a második osztálynál és ő már bent is van a napköziben. Ahogy szedegettem a cipőket (no meg sál, sapka, fél pár kesztyű...), megállapítottam, hogy de vizesek belül! Gondoltam is rá: - Kicsit sokáig vitte ki őket a kollégám? Nem vette észre, hogy az időjárás ennyire lucskos?
Igazán szomorú akkor lettem, amikor az ujjamat a cipő talpáról a belsejéig tudtam tolni. Nem egy pár esetében, hanem úgy négy-öt pár esetében. Amúgy sem világmárka cipők: vagy kínai vagy búcsús. (A búcsús nálam azt jelenti, hogy a minden második héten kipakoló árusok terméke!)
Van olyan tanítványunk, akinek szeptember óta nincs befizetve a tankönyve! Hallgatok róla, mint a sír, persze óriási hatóság bácsik és nénik megrángatnának érte, de ők nem élnek köztünk...
...és zavar, hogy nem tudom milyen fiatalon vehet valaki 60 milliós házat, amikor még egész életemben nem kerestem annyit. Legalább annyi tiszteletet megérdemelnénk, hogy maradjon titokban.
A mi falunkban nincs gazdag! Olyan van aki megél, aki nehezen és aki nem!
Olyan van, akinek van tűzifája és akinek nincs (de visznek neki!).
Olyan van, aki hálás egy adag papírszalvétába csomagolt kalácsért, mert gondolnak rá!
Nálunk nincs hajléktalan, megfagyó ember!
Ha végigsétálok a falun, megnézem, hogy kinek kanyarog a kéményéből a füst és kinek nem.
Ha nem már telefonálok is: ki tud róla? Hol van? Haza ment a lányához?
Nálatok hogy van ez a szegénység?
E.
U.i.: ...és nagyon nem tetszik, ami a közoktatásban történik!
Sajnos nálunk jó pár éve ez van. Több olyan gyerek van, akinek nincs felszerelése, mert a szülő nem tudta megvenni. Ezért hordok én le otthonról mindent, és veszem a saját pénzemen az anyagokat. Voltak, akik rendszeresen nem hoztak tízórait. Sorolhatnám, de úgyis tudod.
VálaszTörlésNálunk is van már minden: ruhagyűjtés, tartós élelmiszer. Mindent megteszünk, amit tudunk. Szerintem sok szülő is a végsőkig minden áldozatot meghoz a gyerekéért. Inkább neki ne legyen, de a gyereknek meglegyen!
TörlésEgyébként, hogy mélyül a szegénység abból is látszik, hogy egyáltalán nem ciki róla beszélni. Pár éve még az volt. A végsőkig takargatták a családok a gyenge pontjaikat. Ma már nem: őszintén elmondják, hogy nem telik rá, hogy nem tudja kifizetni, hogy kikapcsolták és nem is tudja mi lesz ezután.
E.
Nálunk...a legkisebbik kérdezte, hogy "Anya mi szegények vagyunk?" mondtam "Nem, mi nem vagyunk szegények. Van saját házikónk, igaz csak egy felújított paraszt ház, van kocsink amin nincs hitel, igaz csak a legolcsóbb, öregecske fajta, van sok szép ruhánk, amit a nagymama a turiból hoz, de a kutyát nem érdekli, hogy honnan való, van étel az asztalunkon és jó iskolába járnak a nagyok és te is szeptembertől. Nem, mi nem vagyunk szegények, még akkor sem, ha a számlákat késve tudom csak befizetni, hogy amit csak tudok megoldom magam nehogy szerelőt kelljen hívni, hogy ott spórolunk ahol csak lehet, de vasárnapra hús van az asztalon...gyönyörű helyen lakunk, hatalmas telekkel, csend van és szeretet...
VálaszTörlésSzép napot nektek!
Eszter'
Hasonlóan élek én is és egyáltalán nem gondolom, hogy szegénynek kellene éreznem magam. Persze a mi életszínvonalunk is sokat zuhant a korábbi évekhez viszonyítva. Színházat már átgondolom és hol egyik gyerekemnek nézek ki valamit, hol a másiknak. Hogy mindannyian egyszerre, az már túlzás lenne. Minimum egy tízes lenne csak a jegy. Új könyvet meg sem tudom mondani mikor vettem, könyvtár, antikvárium. Az újság előfizetéseimet is átgondoltam, lemondtam. De ezek még nem olyan vészesek! Viszont azt látom a környezetemben, hogy néhány embernek rámegy az egészsége, az idegrendszere és nagyon nehezen lépkednek visszafelé. Van egy mondás, hogy a Merciből szar átszállni a Trabiba. Milyen igaz! Az én korosztályomnak az ami most van nem igazi szegénység..., de a mai fiataloknak lélektanilag nehezebb dolguk van. Ők jóba születtek... Látom a 22 éves fiamon.
TörlésE.
Ismétléseket már nem írok...
VálaszTörlésÉs akkor most a tegnapi érzéseim jutnak eszembe: a gyerekekkel sétálni mentünk, szerencsére közel lakunk a Nagyerdőhöz és úgy gondoltam, a gazdag negyed oldaláról közelítjük meg. Láttam jó néhány házat, szerintem 40 millión felül: a függönyök az ablakokon művészi redőkbe szedve lógtak, minden hullám pont ugyanúgy, márvány lépcsőborítás, méretből adódóan legalább 5, nem kis méretű szoba, a kert nyilván kertépítő által tervezett és kivitelezett. Szóval, úgy látszatra minden "rendben és trendben". Csak! Életnek nyoma sincs! Sehol egy ottfelejtett kerti játék, sehol egy sietve otthagyott sáros gumicsizma, mert éppen kertészkedés közben szóltak, hogy "telefon...", sehol egy olyan növény, ami kétnaponta öntözést igényelne - csak olyanok, amelyek bírják a kertész két látogatása között.
Ez engem nagyon elszomorít. Akkor is elszomorítana, ha nem lenne az a másik véglet, amit leírtál, Erika. De így meg! Ezekben a nagy házakban lehet, hogy csak ketten laknak.
Azokon az udvarokon, mekkorát tudnának játszani a lyukas cipőjű gyerekek!
Ez így igaz Betti! Egyáltalán nem akartam bántani az írásommal azokat, akiknek sok van... Mint írtam, nálunk a faluban ilyen kontraszt nincs. Egyszerű emberek, egyszerű paraszt házai, nincs milliomos utca. Nem szeretem nézni, mi van másnak, hiszen az engem vinne rossz útra a gondolkodásban és a szemléletben. Próbálom azt észre venni, akinek nincs vagy akin segíthetek. Nekem az tűnik fel, hogy akik eddig még tartották magukat, azok kezdenek összecsuklani a terhek alatt.
TörlésEgy másik írást is megérdemelne az, hogy valóban a nagycsalád a létező leggazdaságosabb üzemmód. A leginkább környezetbarát, a legenergiatakarékosabb, egymást támogató. ...és milyen igaz, hogy hatalmas palotákban is teng-lenghet két ember idegenül, magányosan.
Én már a nyugdíj felé gyalogolok, sok mindenről lemondva. De sokkal jobban elszomorít, hogy a gyerekek éhesen jönnek oviba, alig várják a tízórait. Láttam már nem egyszer, ha délben ebéd után hazavitték a kicsit, a kiadott uzsonnát a szülő az öltözőben ette meg a gyerek helyett, vagy útközben.
VálaszTörlésBizony újság már nekem se jár, máshonnan tájékozódom. Azonban legnagyobb örömömre a lányomék itt laknak velünk, a mi részünk így csak picike a lakásban, de feleződik a költség, így jól megvagyunk.S nagyon szeretjük egymást. A kert viszont óriási, a varró, kézimunka kedvem sem apad, így megoldjuk a problémákat. Én annak örülök, hogy amennyink van, abból azért ügyesen tudok / eddig még/ gazdálkodni.
A mi kis városunk viszont az ellentétek városa: van nagyon szegény és nagyon gazdag is. Nem egyszerű még a kicsi gyerekek között dolgozva sem ezek áthidalása.Ők is tudják, látják és érzik, hogy ki hova " tartozik".Általában a szegény családokban sokkal nagyobb az összetartás és a szeretet, mint a gazdagabb családoknál. Minden erőmmel igyekszem kompenzálni, állandó látogató nálunk az óvodában a gyermekvédelmis.
Több helyen olvastam már azt a vádat, hogy a vidéki lakosság egy része nem jól osztja be a pénzt, amiből eleve kevés van nekik. Nem gazdálkodnak (pedig kertjük van), nem tartanak jószágot, sokszor drága, haszontalan holmikra költenek. Azaz: nem élnének olyan rosszul, ha okosabban költekeznének és visszafogottabban élnének. Érdekelne a véleményed, hogy Te ezt hogy látod, van-e ebben igazság? (Ebből az írásodból azt szűröm le, hogy nem igaz.)
VálaszTörlésA március 15-i felvonuláson a gyerekek nagyon aranyosak voltak, jól feldobja a lányok ruháját az a korabeli kalap!
Erzsi (új olvasód)