Az iskolánkban/falunkban - mint mindig - első osztályú '56-os ünnepség volt.
A színpadon korhű kellékek, öltözetek, a háttérben a "hidegfutkostató" zene.
*Egy megrendítő jelenetben csak egyet nem tudtam megkapni: a döbbent, levegőben vágható csendet.
Szívet rázóan ropog a géppuska, a műsorban menekülő, sikoltozó emberek, akik átesnek sebesült vagy halott társaikon. A könnyeimmel küszködtem...
A jelenet láttán a nézőtéren SOK gyerek : nevet, vihog, röhög, kacag!!!
(Jó tanulók is!!!)
Először dühös leszek, utána szomorú, majd elkeseredett.
Itt tartunk ma!
Néhány kivonuló felnőtt próbál felmentést adni: Á! Nem értik még! Honnan tudnák mi az?
-Nem értik még??? Honnan tudnák mi az???
De mit?
Nincs az a történelmi kor és nincs az a modernitás, amelyben ne kellene tudnia egy iskolás korú gyereknek, hogy a géppuska hangja, a lövöldözés, a szirénázó segélyjármű (mentő, tűzoltó, rendőr) rosszat jelent.
Valakit baj ért...
Valaki részvétre, együttérzésre... IMÁRA szorul.
És íme a mai rajzfilmcsatornák áldásos hatása, melyet a szülők válogatás nélkül, -villanypásztornak használva a tévét - kínálnak a gyermekeiknek: lehet viccesen lövöldözni, ölni, levágott fej után tovább kardozni, a toronyházból leugorva továbbfutni, büntetlenül szemétkedni, kiszúrni a szomszéddal, csenni a boltban.
Már most tudom, hogy szerdán reggel (pont én vagyok az "imás"! Köszönöm Istenem!) e mellett nem fogunk csak úgy elmenni és az együttérző szívért fogunk imádkozni.
Márai Sándor: Mennyből az angyal
(részlet)
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből
az angyal
New York, 1956.
Jó szívvel ajánlom adalékképpen, mit ír Kamilla ebben a bejegyzésében.
E.
Kedves Erika!
VálaszTörlésOlvasd el az alábbi cikket:
http://hvg.hu/divat_design/20121018_Ami_kotelezo_az_a_gyermeknel_eloszor_szor
Sok gondolattal nem értek egyet, abból, amit a cikk felvet.
De annyit hadd jegyezzek meg, hogy a nagyobb gyerekeim 8 osztályos gimijében csak a 11-12. oztálynak van okt.23-i ünnepség.
Az alsóbb osztályoknak október 6-án, és márc.15-én van ünnepségük.
:)
A mi iskolánkban ezt a három ünnepet tartjuk meg iskola és falu szinten. El fogom olvasni a cikket, sejtem az itt látható címrészletből, hogy a kötelező és szorongás párhuzamát feszegeti. Gionettának adott válaszom is egy kicsit a te hozzászólásodhoz kapcsolódik. Semmi gondom a megértéssel, felfogható-e. A hangokhoz kapcsolódó hatással van gondom.
TörlésAzért azt én szeretném kritikával illetni, hogy egy 8 osztályos gimnáziumban úgy döntenek, hogy a nemzeti ünnepünket csak 11-12. osztályban ünneplik.
A szereplők nálunk is csak 7. 8. osztályosok, nyilván egy általános iskolában ők állnak tanulmányaikban, életkorukból adódóan a legközelebb ahhoz, hogy megjelenítsék egy műsorban. (A próbák alatt volt, aki elsírta magát! Tehát érti és érzi...)
Hogy hol tartunk ma hazafiságra nevelés terén? Szerintem eléggé padlón vagyunk. Hidd el nem 56'-nál kezdeném! De erdélyi magyar barátaim előtt mindig elszégyellem magam. Ági mindig elmeséli:- Tudod, mi mindig elmentünk olyan sporteseményekre, ahol magyarok indultak. (Romániában)Ha magyar nyer, nyilvánosan hallgathassuk a himnuszt és kihúzhassuk rá magunkat. A gyerekeket is vittük..., hogy időbe megtaníthassuk ezt nekik. (Ekkor még szó nem volt a rendszerváltásról!)
Köszönöm a hozzászólást, elolvasom a cikket!
Erika
Kedves Virág!
TörlésAz utolsó bekezdésben a mindig szó ismétléséért elnézést, nem tudtam már javítani (időhiány).
Elolvastam a cikket: nem az én ízlésem szerinti! Remélem, amikor Magyarországon ez lesz a trendi, már nem leszek tanár!
Erika
Erika, nekifogtam a válasznak, de túl hosszú lett. Átmásolom egy posztba. :)
TörlésHolnap, az ünnepen jelenik majd meg. :)
Erika, itt találod: http://gyereketeto.blogspot.hu/2012/10/oktober-23-az-unnep.html
Törlés:)
Kedves Erika!
VálaszTörlés20 éve foglalkozom gyerekekkel. Ezóta próbáltam velük március 15-t, az Aradi Vértanúkat megértetni. De lehet meghallgatták a mesét, megtanulták a verset, előadták a műsort. De egy óvodásnak hogyan magyarázza el az ember az elnyomást, jobbágyságot. Az alsósnak, hogy miért végezték ki ezeket a derék katonákat.
Akkor hogyan értené meg a géppuska, sikoltozás és egyéb, felnőtteknek magasztos jelentését.
Igen, igazad van, a tévé, a számítógép, válogatás nélkül árasztja ezeket a képeket, hangokat. De már a híradó is ugyanolyan hatásvadász, mint bármelyik kiabálós-show. És nem vagyok meggyőződve, hogy az én elsős, keveset, azt is válogatva tévézős gyerekem, aki nagyon jól tanul, nem vihogna e a többivel, mert nem érti. Nem véletlen tanulják a gyerekek a második világháborút általános iskolában nagyvonalakban és csak gimnáziumban érnek meg arra, hogy a korunkhoz oly közeli 56-os eseményekbe érdemes legyen belemenni. Mert annyira szövevényes, átláthatatlan. Egy ünnepségen szerintem elég lenne, hatásvadász eszközök nélkül, csak a lényegre, a történésekre hagyatkozni. De itt meg minket manipulálnak.
Köszönöm!
Nagyon egyet értek Veled: nem a megértést hiányoltam. Az nem elvárható. Inkább azt az általános dolgot, hogy ezek a hangok mindennapivá váltak és már nemhogy nem váltanak ki érzelmeket, hanem nevetséges, humoros érzelmeket váltanak ki. Már nincs negatív jelentése. Ez valahol a felnőttek fekete pontja...
Törlés...hogy érdemes-e belemenni "hatásvadász eszközök nélkül"? Ha a pedagógia módszertani részét nézed, hogy minél több érzékszervet megragadva, a díszlet, korhű öltözet, zene-hang jobban megfoghatóvá tesz egy kort, akkor minden évben csak kicsi lépéseket teszünk azért, hogy egyszer gimnáziumban megértse és összeálljon a kép. Soha nem azonnal értjük meg, soha nem egyből lesz valami teljes, hanem a sok apró mozaik érlelődik egyszer össze. Ebbe sok szülő, pedagógus munkája van benne az alsós tanítótól, a napközisig, a történelem tanártól, a néprajzosig. Ezért kell, hogy kapcsolódjanak a tantárgyak, hogy rajzból lerajzoljuk, technikából elkészítjük (mondjuk a lyukas zászlót, csákót, kardot - mikor melyiket), hogy ének órán a zenei anyag ne csak a sorrendben következő legyen, hanem a soron következő ünnephez kötődjön. Köszönöm a hozzászólásodat: Erika
Bocsánat! Egy gondolat kiegészítés: Egy elsős sem nevetett! A műsor vastapsot kapott.
TörlésJa és természetesen helyesen: Ebben sok szülő, pedagógus munkája van benne...
TörlésBocsánat a hibáért. A választ vissza tudom hívni, úgy hogy javíthassak és ne kelljen törölnöm az egészet??? Erika
Sajnos javítani nem tudsz, csak megjegyzést törölni. Így csak utólag tudod helyesbíteni, amit már egyszer megjelentettél.
TörlésKöszönöm a válaszod! És most már kirajzolódott a teljes kép, mit is akartál mondani. Nekem egyébként van egy kis bajom ezekkel a nemzeti ünnepekkel, ünnepségekkel, kivonulással, stb. Mert nagyon el lett rontva a megítélésük és nagyon ki akarja minden politikai párt sajátítani az ünnepeket magának. Ez a politikai felhang és ez a nyögvenyelős kötelező ünneplés elrontja a szám ízét.
Igaz, amit a cikk ír: Németországban nincs kivonulás, kiöltözés állami ünnepre, mivel azaz egy darab október 3, az állami ünnep. Viszont van egyházi ünnep, több, mint otthon és azokat, aki vallásosak, meg is tartják illőképpen.
Amúgy nem nagyon öltöznek ki a németek. Még esküvőre sem. A kizárólag az elsősöknek rendezett nagyon színvonalas, ünnepélyes évnyitón, csak az én fiam volt zakóban (és farmerban, nem akartam túlozni) és nagyon kirítt a többiek közül. Viszont mindenki megdicsérte, hogy mennyire komoly és elegáns volt. Szóval észreveszik a szépet, de valamiért a fiatalabbak körében nem dívik pl. vasárnap kiöltözni. Viszont az idősebbek nagyon elegánsan mennek templomba, kávézni.
A szülők felelősségéről pedig nem nyissunk vitát. De nagyon is igazad van, a tévé nem villanypásztor, noha néha nagyon is jól jön(ne). De vannak olyan filmek, DVD-k (könyvtárból kölcsönözve, nem kell megvenni), amik jó gyerekpásztorok, még tanítanak is és az ember kissé szabad kezet kap. De utána szigorúan dupla annyi időt kellene a gyerekkel foglalkozni (pl. együtt mosogatni és beszélgetni). Csak ez ma sok helyen nem divat. Amúgy én nagyon tévé ellenes vagyok. Nálunk sokszor napokig nem néz tévét a gyerek, így is eléggé fáradt.
Szép napot Neked!
Szerintem borzaszto kis vagy nagyobb gyerekeket arra kenyseriteni, h sosemlatott emberek sosemlatott problemaival kelljen azonosulniuk, sokszazeves torteneseket kelljen unnepelniuk, pusztan azert, mert eppen oda szulettek, ahova. Az is borzaszto, h rajukkenyszeritenek vallasokat, amiknek emmi ertelme szamukra.
VálaszTörlésKedves Zsuzsi!
VálaszTörlésA Te véleményed is egy vélemény. Remélem, azért a születésnapodat megünneplitek és akik elmennek, nem kényszerből teszik.
Erika
Mi koze ennek a szuletesnapomhoz? Az maganugy es mint ilyen van kezelve. Nem unnepeltetem meg ismeretlenekkel kenyszerbol. Te igen? ;)
VálaszTörlésKedves Zsuzsi! A mindentől elhatárolódás, a "sehovasetartozás" kockázatmentes kapcsolat a világgal. A hazaszeretetre nevelés, a történelem megismertetése, a tanulságok levonása nem egy borzasztó dolog. A tradíciók ápolása egy nemzet léte szempontjából fontos dolog. Soha nem kényszerből mentem és megyek egyetlen ünnepre sem!!! Úgy gondoltam, ha annyi minden olyan borzasztó, remélem a születésnapod nem az! Hiszen az is egy ünnep és nem kell azt hinned - oly messze a hazádtól - , hogy kényszeríteni kell valakit ahhoz, hogy ezt szívügyének érezze. ;)
TörlésErika
Sziasztok!
VálaszTörlésVéletlenül bukkantam erre a blogra, de nagyon érdekesnek tartom ezt a beszélgetést. Ma kirándulni mentünk a gyerekeinkkel, mert kicsik még a "nagy" ünnepekhez, de az autóban érdekes beszélgetésbe keveredtünk. Csak úgy, a férjem, meg én, az első ülésen - de egyszer csak mély, fülelős csönd lett hátul (ami nálunk igazán ritkaság :)). A férjem holnap előadást tart a "Bizonytalanság kora - hogyan éljünk túl egy változó világot" címmel, és kíváncsi volt, hogy nekem mi jut eszembe egy ilyen címről. Beszélgettünk az értékek relativizálódásáról, hagyományokról és értékrendekről, arról, hogy mi az, amit mi átadhatunk gyermekeinknek... és arról, hogyan lehet élni ebben a helyzetben. Mi az, ami segít, támpontot, támaszt, erőt ad.
Az egyik - bár nem a legfontosabb -, amit megállapítottunk, hogy a hagyományok, így az ünnepek továbbadása is, felkészíti a gyerekeket az értékek befogadására, ami egyfajta útjelzőként működik majd később is a számukra. Persze, fontos, hogy az ünnepeket az ő szintjükön éljük meg, amit a központi iskolai ünnepség gyakran tényleg megnehezít. (Zseniális pedagógus kell ahhoz, hogy 6-tól 15 éves korig egyformán mély mondanivalót adjon egy műsor, bármilyen ünnepről is van szó!) De a közös ünneplést sajáttá lehet tenni, ha otthon, és/vagy az osztályban időt szánunk rá. Ha már úgyis (mód)SZERTÁR, leírom, nálam mi vált be okt. 23. kapcsán.
Évekkel ezelőtt 13-14 éves korosztállyal "kisifin" próbáltuk ki ezt a megközelítést, és tavaly tízéves napköziseimmel is működött. Bevittünk egy Gazdálkodj okosan-t (tavaly egy Monopoly-t), és elmondtuk, hogy most nem a szokásos módon fogunk játszani. Mindenki választott magának egy nevet - a játék során csak így lehetett megszólítani (hogy a szerepeket leválasszuk a személyekről). A férjem volt Nilátzs, én voltam Isokár. Kértem egy segítőt, majd neki is választania kellett két segítőt a maga számára. A játék során Isokárnak nem volt a pályán a bábuja, de gyakran pénzt vett el a játékosoktól különböző ürügyekkel. Az utasítást a segítőnek adta, aki az ő segítőivel hajtatta végre. Aki tiltakozott, büntetést kapott (kimarad, visszalép, fizet...), akár ki is záródott a játékból. Az ő javaikat más játékosok kapták meg - legnagyobbrészt Isokár, majd a segítő és a végrehajtók, de mások is kaphattak belőle. Nilátzs soha nem szólalt meg, csak az Isokár fülébe súgott olykor. Ilyenkor egyszer csak megváltoztak a szabályok, és legtöbbször egy nagyobb összeg vándorolt a kasszából Nilátzshoz.
Nem ragozom tovább - 15-20 perc után olyan feszültségek generálódtak, hogy nem lehetett tovább folytatni a játékot. Az igazságtalanság, kihasználtság, a kiszámíthatatlan szabályok, az egymás ellen kihasznált barátok... olyan mélyen és belülről tapasztalták meg ezeket a helyzeteket, érzelmeket, hogy ezután a lehető legteljesebben meg tudták érteni, miért nem találtak más kiutat '56 forradalmárai,, mint az akár fegyveres ellenállást. (Igen, Nilátzs és Isokár visszafelé olvasva Sztálin és Rákosi. :)) Pár év múlva saját gyerkőceimmel is eljátszom majd.
Bogi
Köszönöm Bogi a nagyon tanulságos és értékes hozzászólásodat. Erika
VálaszTörlésÚjra elolvastam és ki fogom próbálni egy fejlesztő órán. A szabályotok nagyon jól visszaadta a rendszer jellemzőit!
TörlésKöszi: Erika
Kedves Erika!
VálaszTörlésMár korábban elolvastam a bejegyzésedet és hagytam magamban kicsit érlelődni a gondolataimat. Aztán most, hogy írni kezdtem volna, elolvastam még a hozzászólásokat is - és újra érlelődött bennem néhány dolog.
Mert érdekes dolog ez az ünneplés. Bár,'56 kapcsán én jobban szeretem a megemlékezés szót, de ez csak részletkérdés.
Azt gondolom, hogy az ünnepekből, azokra való készülődésből nem szabad kihagyni a gyerekeket, mint ahogy az élet egyéb dolgaiból sem hagyjuk ki. Nyilván másként meséljük el a egy-egy ünnep fontosságát, értelmezését egy három, és másként egy tíz évesnek. De ahogy folyamatosan nyílik az értelme, úgy szív be egyre többet ebből is. Nem gondolnám, hogy jó az, ha tíz évesen találkozik először egy-egy ünneppel. Mint ahogy a gyerekszületésről sem akkor mesélünk először. Jobb esetben. Néhány mondatot bármilyen korú gyereknek lehet mondani erről is - arról is, az ő szintjén, hogy értse. Jövőre többet. Aztán még többet.
Nem gondolom, ha egy hét éves még nem érti, hogy miről szól pontosan az ünnepség, de azt gondolom, hogy valahol az is része a nevelésnek, hogy megtanítom neki, egy ünnepségen illik csöndesen, illedelmesen viselkedni, hogy másokat ne zavarjak. És ezt nem lehet csak a pedagógusra bízni! Mert igen, nagyon ügyesnek kell lennie annak, aki olyan "műsort" tud összeállítani, ami minden résztvevőt leköt.
Attól pedig szerintem nem lehet eltekinteni, hogy ki hová születik! Hogy milyen országba, milyen családba. Nem ez adja a lényem egy részét? Nem ettől is vagyok az, aki, hogy oda születtem, ahová? Annak minden áldásával és keresztjével együtt? Lehet úgy tartozni valamely nemzethez, élni bármely ország területén, hogy nem foglalkozom a nemzeti ünnepekkel?
Az ünnepek, a megemlékezések kellenek. Részint, hogy kilépjünk a szürke hétköznapokból, részint, hogy ne feledjünk el fontos dolgokat. Igen, jobb lenne, ha a nemzeti ünnepekkor "élmény"beszámolókkal lehetne közelebb vinni a gyerekhez a történéseket, de ez nem mindig kivitelezhető.
De viselkedni meg kell tanulni, a viselkedést meg kell tanítani - ünnepléstől függetlenül. Merthogy bármilyen szabadelvű világban élünk is, azt nem szabad sosem elfelejteni, hogy ne mi vagyunk a közepe! vannak normák, amelyeket el kell fogadni. Ahogy egy étteremben is vannak viselkedési szabályok, úgy egy ünneplésen is.
A gyerekeket most nem lehet hibáztatni - a sok tv nézés, számítógépes játék miatt teljesen másként állnak néhány zajhoz, mint elődeik. És kicsi felmentést a szülőknek is lehet adni, amiért sokat tvznek a gyerekek. Olyan mértékig leterheltek a szülők, hogy olykor kénytelenek a tv elé ültetni a gyereket és kihasználni annak előnyeit, vagyis hogy el van vele a gyerek. De ennek nem kell örülni, törekedni kellene rá, hogy másként csináljuk.