Továbbképzésre járok. Korábban egytől nagyon elment a kedvem, hosszú volt, vontatott, tele elmélettel, filozofálgatással, én viszont nagyon gyakorlatias, tevékeny ember vagyok. Mit tagadjam: untam.
Most viszont fantasztikus élményben van részem. Olyan hálás vagyok a trénereinknek, hogy újra felébresztették a reményt, sőt, bebizonyították, hogy felfrissít, új irányt ad egy jó továbbképzés.
No nézzük, most éppen mi leszek, ha nagy leszek?
-mentor leszek - végre hivatalosan is- egyetemisták, főiskolások gyakorlatvezető mentora.
A sok gyakorlat, csoportmunka közben egyre jobban a szívemhez nőttek a hallgatók, megértettem azokat a társadalmi változásokat és problémákat, melyek közepette nekik úszniuk kellene. De úgy ám, hogy meg sem tanítottuk őket úszni, csak bedobtuk a vízbe...
Azért persze szóba kerülnek azok a tapasztalatok is, hogy a felsőoktatásban tömegesen vannak jelen azok a gyerekek, akiknek színvonalas képzés esetén ott nem sok babér teremhet(ne)!
A tegnapi foglalkozás első percétől az utolsó pillanatáig érdekes, értékes volt, mivel a mi iskolánk is ezen az úton lépdel: integrált iskola vagyunk, sőt talán nagyképűség nélkül magunknak ajándékozhatom az inkluzív jelzőt is. Kettő órától este hétig tartott, egy tíz perces szünettel. Úgy jöttem haza, hogy nagyon várom a jövő hetet, mert ez fog folytatódni...
Sok olyan gyakorlatot kaptunk, amelyet nekünk kellett elvégeznünk (marha nehéz volt) a dislexyás, disgráfiás gyerek szemével látott, észlelt nézőpontból megoldani. Majd bele gebedtünk, mire elolvastunk, értelmeztünk egy verset...
Nagyon szuper hallássérültek oktatását segítő eszközöket láttam. Alig várom, hogy jövő héten hozzájussak új fejlesztőfüzetekhez és a gyakorlati tárházamat bővítsék.
Kiváló kollégákkal vagyok együtt, mindig mással kell csoportot alkotni, olyan jól megismerjük egymást, tényleg erőt meríthetünk, tapasztalatot cserélhetünk egymás sikereiből, nehézségeiből.
Ahányszor véget ér egy nap, a következő napon már kipróbálom a gyerekeimen a tanultakat, viszek be egy-egy új játékot, feladattípust.
...és képzeljétek működik!
„Ezek a csillogó fekete szemű gyerekek nem maguk váltották a belépőjegyet arra az útra, amit úgy hívunk: élet... Ha szemükbe nézünk, ugyanazt a sugárzást érezzük, ugyanazt olvassuk ki belőlük: itt vagyok, faragj az évek során embert belőlem...” (Várady J.)
Jó olvasni, hogy lelkesedsz!Örülök, hogy olyan ismereteket tudsz szerezni, amit jól alkalmazhatsz a mai világban. Nehéz olyan továbbképzéseken részt venni, amelyek igazi értékeket szolgálnak. A gyerekek érdekében sok- sok ilyen kéne! No meg a saját gyönyörűségünkre is!:)
VálaszTörlésA lényeg!
VálaszTörlésHol és mi?
De örülök, hogy rátaláltam a blogodra! A négy lányos Szilvi oldaláról jutottam ide.
VálaszTörlésBeleolvasgattam az utolsó bejegyzéseidbe, és mintha magamat olvasnám.:) Én is pedagógus vagyok, óvónő, Erdélyben. Nap mint nap hasonló problémákkal küszködünk, mint te, ti. :)
A mi farsangunk, bizony március elsején lesz. Már böjt lesz akkor, no, de kit érdekel?! Az a két óra, amit majd együtt el fogunk tölteni, senkinek sem fog ártani. Egyszerűen nem tudtuk máskorra beiktatni. Múlt héten a kolléganőm elutazott mentorképzőre:D:D:D, azelőtt a csoportnak több, mint fele hiányzott betegség miatt, nekem a jövő héten, csütörtökön szakellenőrzésem lesz (amiatt is jócskán izgulok, és készülődöm ezerrel), úgyhogy egyszerűen nem volt mikor megtartani.
No, de jó lesz majd 1-én is.:) Neked kívánok sok-sok kellemes és hasznos órát a mentorképzőn, és gyere, számolj be a tapasztalataidról!
Köszönöm, hogy írtatok! Teszek fel olyan dolgokat, melyek nekem újdonságot hoztak a munkámba! Erika
VálaszTörlésOlyan jó volt - ezt is - olvasni, hogy így feldob, feltölt a munka, a fejlődés... Köszönöm!
VálaszTörlés