Előző tanév vége.
Az Anya a folyosón várja gyermekét.
Ügyintézési feladataik vannak.
Odabent folyik az angol óra.
Mit sem sejtve a kint várakozó anyáról...
Az óra pocsék, a gyerekek kiabálnak, a tanárnő tehetetlen...
Az Anya ért hozzá, rokon területet űz.
Megkérdezi az órát befejező Tanárnőt:
-Nem lehetne kicsit szigorúbban?
Mire a Kolléga:
-ÉÉÉÉN? Mit tehetnék?
Tanácstalanul és zavartan néz a szülőre...
***
A következetesen, szeretettel bevezetett és képviselt szabályok és keretek biztonságot adnak a gyermeknek, támaszt a pedagógusnak és segítséget a szülőnek!
Elvárnánk, hogy udvariasak, tisztelettudóak legyenek a fiatalok, ha sok esetben meg sem tanítottuk nekik?
Ebbe az iskolába járó gyerekek hogyan fognak ügyet intézni egy klinikán, egy hivatalban, hogyan fognak kommunikálni a gyermekeik pedagógusaival...?
***
Látjátok? Ebben a szituációban mindenki támasz nélküli:
Támasz nélküli a gyerek, hiszen azt sem tudja hogyan kell viselkedni egy felnőttel... (hogyan követelném meg, amit meg sem tanítottam. Ma egy gyermek 6-8 órát is tölt egy iskolában...)
Támasz nélküli a Tanár, hiszen az elemi eszköz sincs a kezében, még az sem jár neki, hogy tisztelettel köszönjenek neki vagy szólítsák meg...
...és támasz nélküli a szülő..., de csak az, aki felismeri, hogy ez az út nem jó irányba vezet.
És megint a Nyugat majmolása, és ismét szép magyar anyanyelvünk kisemmizése... Hiszen nekünk megadatott az a formula, mellyel kifejezhetjük az egymás iránti tiszteletet.
Utána jöhetnek a tettek...
E.
Kedves Erika!
VálaszTörlésNagyon szeretem olvasni az írásaidat, mert sokat tanulok belőlük, sok kincset lehet itt találni. Köszönjük! :-)
Tudnál írni pár szót arról, hogy milyen eszközöket javasolnál egy kezdő tanítónak, hogy a gyerekek tiszteljék és szót fogadjanak?
Előre is köszönöm!
Erzsi