Írtam már róla, hogy továbbképzésre járok és sok pozitív élmény ér.
...azóta ért negatív is...
de abból is tanultam, tapasztaltam.
A legjobb élményt számomra Gyurina Éva előadása jelentette, mert
- gyakorlatias volt, használható panelekkel látott el bennünket
-belebújtatott egy fogyatékkal élő bőrébe, hagyta, hogy megszenvedjük, átéljük az élményeit és ezáltal saját magunk fogalmazzuk meg azokat a dolgokat, feladatokat, melyeket újra kell gondolnunk a munkánk során.
- láthattam hallássérültek támogatását, segítését szolgáló olyan eszközöket, melyeket eddig még nem.
- egyfolytában a tanagyagok akadálymentesítésén gondolkodom.
Legnagyobb élmény számomra a következő páros gyakorlat volt:
Páronként kaptunk egy-egy műanyag szemüveget, melynek szemnyílásán egy-egy betegséget szimuláló műanyag lap volt. (különböző erősségű, súlyosságú). Ezt követően két fajta tésztát szét kellett válogatnunk tálakba: orsó és kagylótésztát. Ez simán ment, hiszen egy újabb érzékszerv (tapintás) bevonásával sétagaloppnak tűnt. Aztán jött a második pálya: válogasd szét a lencsét és a felesborsót. Már nem tudtam támaszkodni az ujjbegyeimre, hiszen felülete és alakja megegyezik. Nagyon közel vittem a szemnyíláshoz és talán árnyalatnyi különbséget megfigyelhettem. A nagy baj akkor volt, ha egy szemet rossz tálba tettem, mert azt a jók közül kiszedni, igen komoly kihívás volt.
Ezt követően elénk tettek egy képet, a társunk kérdezett róla. Én egy várat kaptam jó nagy méretben. A következő képen a lényegtelen részleteket kifehérítették és csak az maradt rajta, ami ismeretanyag szempontjából a lényeg volt. ...és jöttek a kérdések.
A harmadik kép is ugyanaz volt, de a kontúrvonalat filccel áthúzták, így a sötét-világos kontrasztnak köszönhetően egészen ügyesen tudtam tájékozódni a képen.
Megértettem, hogy
-miért fontos, hogy amennyiben látássérült van az osztályban rögzített, fix helyen legyenek a bútorok, a székek, hogy az osztálytársakat miért szoktassuk arra, hogy soha ne a járófolyosón helyezzék el a táskájukat, hogyan segíthetjük vezetősáv felragasztásával a tanítványainkat.
...és piszokul elfáradtam.
Amikor levettem a szemüveget, megkönnyebbült a fejem, hiszen legalább fél óráig koncentráltam minden idegszálammal, hogy meg tudjam oldani a feladataimat.
...és hálás lehetek a tréneremnek, mert meg sem kért, hogy szemüvegben menjek le a lépcsőn az első emeletről, majd hagyjam el az épületet és keljek át az iskola melletti zebrán az úttest másik oldalára.
Szóval sokat tanultam, sokat kaptam.
...érzékennyé tettek ezek a feladatok.
Hogy mit tanultam tegnap?
- figyeltem, hátha van bent kandikamera, mert akkora volt a kontraszt a korábbi színvonallal.
Köszönöm a leckét, megtanultam, hogyan TILOS!
Megtanultam, milyen érzés a hosszú sorokban egymás mögé helyezett padokban hátra kerülni úgy, hogy semmit nem hallani abból, amit az előadó motyog. Érdektelenné váltam, untam, beszélgettem és elfáradtam a semmittevéstől.
Megtanultam, hogyan válok pillanatok alatt motiválatlanná a szint alatti feladatoktól, bóvliságok sokaságától.
Megtanultam, milyen elképesztő tenni a mondvacsinált semmit.
Hogy milyen?
Fárasztó, kiábrándító.
Amilyen órát tegnap kaptam, soha nem fogadnám el egy hallgatótól!
...és tudtam, hogy ma amit kapok, mindenképpen klassz lesz, mert igencsak alacsony szintre került a léc!
Így lett! A mai közepes is klassznak tűnt!
Vigyázni fogok, hogy ebbe a hibába ne essek!
E.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése