Ami sok az sokk...

A tanév kezdete mindig sok változást hoz: változást a tanárokban (van, aki babát vár, van, aki az életviteléhez megfelelőbb álláshoz jut, van, aki nyugdíjba vonul), változást a diákokban (ide- vagy elköltöznek, jót vagy rosszat hallanak felőlünk). Szóval az örök változás dinamikája bennünket is mozgat.

Évről-évre egyre többen keresnek Pécsről - gondolom a tendencia más nagyvárosi iskolákban is érzékelhető - , mivel a létrehozott mamutintézmények nem jelentenek megoldást tanulási vagy pszichés fejlődési rendellenességgel küzdő gyermekeik számára. Az idei évben sajnos többeket el kellett utasítanom. 

Már az első telefonos beszélgetésünk sokat elárul nekem, de ha a legkisebb esélyt látom arra, hogy fogadni tudom a gyermeket mindig adok lehetőséget személyes találkozásra. Számomra az élő, egyenes adás nagyon fontos: rendkívül erős impulzusokat tudok kapni egy embertől és bízom benne, hogy adni is. Sok minden kiderül a csecsemőkorról, a kisgyermekkorról és addig csűröm-csavarom, amíg a mindennapokról is. Szeretem lejátszani azokat az egyeztetéseket, melyek a későbbi konfliktusokat megelőzik, szembesítik a szülőt azzal, hogy valóban elfogadható-e számára az általunk képviselt értékrend. Ne később huzakodjunk! 

Ez a szeptember meghozta nekem azt a csüggedést, hogy rádöbbenjek rohamosan szaporodik a hiperaktív, a megismerési funkciózavaros gyerekek száma.

Előzmény: a szülő elbeszélése alapján a gyermek mozgékony, eleven, nem lehet lekötni. Láttam a gyereket: neveletlen, szemtelen, trágár. Apa és anya nem azonos értékrenden (még csak nem is hasonló értékrenden) nevel. A gyerek kettőjük között lavírozik és csúszik ki a kezük között, mint a sikamlós hegyi pisztráng. Figyeltem a gyerek játszmáját, pontosan tudja, hogy mit csinál. A két szülő tanácstalan. Egyetlen gyermekük. 

Ma ismét beszéltünk: az apa elmondta, hogy sok volt a dolguk, mindig nagy hajtásban voltak. Ő úgy szereti, ha pörög az élet. (Tapasztalható is rajta: arcizom rángatózás, folyamatos dadogás, egyáltalán nem ritmusra járó láb.) A kisbaba (a mostani problémás) az autóban nőtt föl. Vitték egyik helyről a másikra. Csak autóban tudott elaludni, sokszor este tízkor is kellett vele menni egy kört a városban.

 Megdöbbenek és elszomorodok.

 Már akkor gallyra vágták. Lehet, hogy soha nem fogja megtudni. Folyamatos zaj, hangos, dübörgő zene. Mindegy mi, csak szóljon. Az apa is utálja a csendet, a gyerek pláne. 

Mindenre beíratják: kézi, foci, gitár, plusz angol.

- Nem igaz! Ezt a gyereket nem lehet lefárasztani! - mondja az apa.

(Pedig már rég le- és kifárasztották! A lelkét és az idegrendszerét.)

Nem tudok segíteni!

Teljes körű családterápiára lenne szükség!

Ahhoz alázat és együttműködés kell.

- Őt ne alázza meg senki! (Nem érti a szót! - nem a gyerek nem érti!)

Menthetetlen! 

Általam menthetetlen!

Add Uram, hogy rátaláljanak a Te utadra!

Ámen