Nyáron kiesett a látókörömből a blogvilág. Építkeztünk, udvart rendeztünk, rengeteget leszedtem, pucoltam, daraboltam, magoztam, befőztem és fagyasztottam. Ahogy néztem időnként mindannyian belekeveredtünk ebbe a szezonális munkába. Persze jutott a pancsolásból, a napból, a hintaágyból, a fagyizásból is. Augusztusban, amikor végigmentem a falun, viccelődtem a gyerekekkel: - Szóljatok ám, ha nagyon unatkoztok! Csak kiabáljatok be a kerítésen és már be is csöngetek! Másnap már kezdhetjük is az iskolát!
Legnagyobb meglepetésemre a gyerekek nagyon várták a sulit, sőt elmondták, hogy már unatkoznak kicsit otthon, hiányoznak a barátok, a mindennapos sztorik, játékok. Náluk jobban már csak néhány szülő fogalmazta meg azt, hogy nem tudnak mit kezdeni unatkozó, nyűglődő gyermekeikkel és szintén a sulikezdés után áhítoztak. Elérkezett a várva várt nap (bármennyire furcsa, amint belépek a suliba és megcsap a szaga, a zaja, egyből elkap a lendület - 26 éve így van!), a templom előtt szaladtak a gyerekek, üdvözölték egymást és engem. Kicsi elsős babagyerekek fogták anyuka és apuka kezét, távolabbra még nem merészkedtek tőlük. Láttam az anyukák és apukák szemén, hogy valamennyiük életében mérföldkő a pillanat, volt, aki a miséről könnyes szemmel jött ki. Vigasztalnálak benneteket kedves anyukák és apukák, de hiteltelen lenne... ezt a terhet egy életen át cipeljük mi szülők, pillantásunkon ott az aggodalom, az ösztönös drukk, hiszen mindannyian a legjobbat akarjuk gyermekeinknek. Én is ugyanezt éltem át (és élem át) anyukaként, most már tudva, hogy ettől, amíg élünk nem szabadulunk és nem szabadulhatunk. Ha egy akadályt átugrott is a gyermekünk és letöröljük homlokunkról a verejtéket, -Hú! Megvan! Sikerült! - már jön is a következő kihívás... Én egy ideje Istenre bízom a dolgokat és beláttam, hogy a legtöbb, amit tehetek, ha imával kísérem a mindennapjaikat!
Kis igés könyvjelzőt és csokit adtam a tanítványaimnak az első napon, hálát adtunk, hogy mind egészségben visszatértünk a vakációról és készek vagyunk arra, hogy közösen dolgozzunk, együtt sírjunk és nevessünk!
"Legyetek mindnyájan egyetértők,
együttérzők,
testvérszeretők,
könyörületesek,
alázatosak."
(1Péter 3,8)
Szép tanévet kívánok minden gyermeknek, szülőnek, pedagógusnak!
Erika
Nektek is nagyon jó tanévet! És örülni fogok nagyon, ha blogolsz sokat, sokat!
VálaszTörlésÍrtam neked még nyár elején, de nem jött válasz, igaziból ezt a blogot ajánlottam neked: biztosut.blogspot.com , hátha találsz benne ötleteket a nem biológiakönyv-szerű felvilágosításhoz :) Én nagyon szívesen olvasgatom, pedig már és még sem időszerű a téma.
Mint kiderült, a blog írójának kislánya Réka osztálytársa, mert kicsi a világ :)
köszönöm, Erika...nektek is :)
VálaszTörlésMilyen érdekes, hogy az elsősökre azt írod babagyerekek. Mikor elbúcsúzom tőlük az oviban már nagy culák, - más szemmel látjuk őket.
VálaszTörlésMost már megvolt köztünk az első találkozás, kiabáltak, integettek.
A másodikos gyerkőceim át akartak vágtatni az úton ebédelni menet, amikor megláttak. "Megálljra" intettem őket, de a tanító néni nevetve azt mondta, hogy hozzám elszaladhatnak a sorból. Volt ölelés, puszi, még olyan gyerekek is törleszkednek, akik nem az enyéim voltak. Örültem.
Igen ima- ezt én, ha fáradok el-el felejtem.
Köszönöm Kikocs! Megnézem.
VálaszTörlés