2011. február 3., csütörtök

Hétköznapok kihívásai

Engem sokat foglalkoztat a gondolat, hogy az oktatás betölti-e a szerepét, oktat, tanít vagy nevel. Mit tűzzön ki a zászlajára, most, amikor a társadalom is elég kaotikus képet mutat, elcsúsztak az értékek, megfáradtak az emberek, bármerre megyek elkeseredett mondatokat, időnként cinikus megjegyzéseket hallok. Na nem rám, hála Istennek, de a helyzetre! Sokszor kell erőt adni a szülőknek, a kollégáknak és a lelkére beszélni a gyerekeknek! Olyan kihívásokkal találom magam szembe, amire nem számítottam és bármerre nézek feladat akad bőven. Egy ismerősöm nemrég megkérdezte tőlem van-e nálunk állás? Mondtam neki állás az nincs, de munka annyi, mint égen a csillag. 

Feladataim a közeljövőben: 

Két felsős fiút vettem a szárnyaim alá, akik nem tudnak megfelelően olvasni, elvesztették a motiváltságukat a felső tagozaton, holott a tanárok tehetségesnek mondják őket. A mai napon megkezdtük ezt a közös munkát és örömmel újságolhatom, hogy semmi ellenállást nem tapasztaltam, sőt pozitív véleményt kaptam, ami remélem nem a pozíciómnak szólt, hanem a közösen elvégzett munkának. Hetedikesként élvezte, hogy szépen beszélek vele, mosolygok, új füzetet kapott tőlem, sőt még el nem készített leckét is pótoltunk. ...hogy véletlenül se érezze rosszul magát az első osztályos olvasókönyvre papírborítót raktam. Nagyon örülök ennek az ajándékfeladatnak és el is határoztam, hogy mindkettőnél komoly eredményt érek el. 

Eszternél  olvastam egy cikket ( Egy levél a házasságról a gyermekeimnek), ami nagyon elgondolkodtatott engem. Vajon hogyan kellene belecsempésznünk a különböző tantárgyak tananyagaiba azoknak az értékeknek a közvetítését, amit a keresztény család, a keresztény házasság képvisel. ... és hova? osztályfőnöki órába, magyar órába (lásd: Családi kör, Altató,), hon- és népismeret, történelem, rajz, technika? Végtelenül fontosnak tartanám. Olyan koravén módon kezelik - sajnos a mindennapok példája tette szükségessé - a szexuális felvilágosítást. Mindennek csak profán testi, biológiai, egészségtani vonatkozásait kell megközelíteni? És hol marad a lélek??? És kinek, mikor kellene ezt hallania. Nálunk van olyan ötödikes, akinek akkor. És van olyan ötödikes, akinek kifejezetten belegázolás a gyermeklelkébe, ha beültetjük egy ilyen kérdezz-felelekre! Fontos, hogy beszéljünk sokat és mutassunk példát, adjunk tartalmat az erkölcs szónak! Hogyan öltözik egy nő? Nem feltétlenül az a csinos, akinek a tanga bugyija följebb ér a farmernadrágnál, a mellét pedig egy blúznak nevezett nadrágszíj takarja. Írtam már maradi suli vagyunk: nincs haspóló, szeméremszőrzetet éppen takaró, nadrágnak nevezett tákolmány, orrkarika, fülcimpatágító, tizenöt centis szoknya (?). Nem ítélkezem én, bárki hordhatja, járathatja ilyenbe a gyerekét, de a mi házirendünk más és elfogadtuk, hogy akinek ez sok(k), az máshova viszi a gyerkőcöt. Az erkölcsi nevelésről írtam már korábban: egészen kicsi korban kezdődik és a példamutatás a táptalaja. 

Remélem nem lepődtök és nem döbbentek meg nagyon! De újra elő kellett vennünk a helyes WC használatot, hogyan hagyjuk magunk után, és a kézmosást. Ez igaz a lányokra is és a fiúkra is! A mi iskolánkban vannak sietős fiúk és a dolgukat még nem teljesen fejezték be, de már a bal lábuk az udvaron van. Pedig ellenőriztük a kollégákkal, hogy mindenki feléri a piszoárt, semmi nem indokolja, hogy fele a falra, fele a földre menjen. Ellenőriztünk minden vízöblítő csapot, gombot, minden működik, könnyen tekerhető, nyomható - tehát technikai oka nincs a hiányosság korrigálásának. A megközelítésén sokat gondolkodom: hiszen nem állhatunk ott minden pisilő mellett és nem sérthetjük meg a gyerek szeméremérzetét. Sőt! Itt még a felelősrendszer sem működik, hiszen az iskolatárs sem sértheti meg! Vagy a belső igényességüket kell növelni, vagy minden szünet végén egy felelőspár ellenőrzi, hogy milyen állapotban hagyjuk ott a mosdókat... Nem tudom ez egy nagy intézményben hogyan működik. Mivel oda is gyerekek járnak, biztosan ott is kihívás ez! (Remélem annak tekintik a kedves kollégák!)

Nagyon tetszett Eszter sárkányos írása. Magamba is szálltam, hogy jól tanítom-e a sárkány témát egy keresztény szemüvegén keresztül. Meseelem vagy valóságos? Összebeszéltünk és dolgozunk egy tematikus projektnapon, melynek témája a SÁRKÁNY lesz. Lázár Ervin A Hétfejű Tündér című meséjétől, a Bibliáig, Pafftól, Süsüig, a házisárkányoktól a papírsárkányokig mindenki benne lesz! Beszámolok majd róla! 

Végül ismét egy ajánlóval zárnám! Számomra az intézetes gyerekek világa nem új - bűnöző életvitelt folytató fiatalokkal foglalkoztam. Nagyon nehéz terep... és belül mindig fáj valami....  A nevelőotthonok világát pendíti meg a Kóristák című film, mely megerősített abban, hogy egy tiszta szívű elkötelezett ember, csodát tehet ott is, ahol már lemondtak a szépről, a léleképítő dolgokról. Ha tehetitek, nézzétek meg, mert érdemes! 
Óriási figura benne a nevelőtanár! 


Olyan gyorsan telnek a napok... mindjárt megint péntek lesz!
Erika


8 megjegyzés:

  1. Úgy szeretek hozzád jönni!:-)

    VálaszTörlés
  2. Az óra valamiért nem működik itt nálad.

    VálaszTörlés
  3. Azt nekem kellene valahol állítanom? E.

    VálaszTörlés
  4. Olyan jó olvasni a gondolataidat!

    VálaszTörlés
  5. Na, úgy nyomtam meg a megjegyzés küldése gombot, hogy arra gondoltam, azzal kezdem, hogy úgy szeretek ide jönni. Látom más is! :)
    És még azt akartam írni, hogy nagyon nagy dolog, hogy szárnyaid alá vetted a nagyfiúkat!
    A tesóm azért lett fazekas, mert elmondása szerint az egyetlen tanára a szakkör vezetője volt az iskolában, aki "emberszámba vette". Az iskolában, ahova Réka fog járni, megkérdezte valaki, hogy hova mennek tovább a nyolcadikosok. És azt mondta az igazgató, hogy meglepően sokan mennek a vegyészeti szakközépbe, mert nagyon jó a kémia tanár.
    Szóval nagyon sokat adsz a fiúknak ezzel. Valószínű, többet, mint gondolnád.

    És még az is eszembe jutott most, hogy ha vannak ötleteid a felvilágosítás nem csupán biológiai szemszögből való okítására, akkor azt biztos ki lehetne terjeszteni. Hiszen a felvilágosítás kötelező, de talán az nincs előírva, hogy hogyan kell. A keresztény szellemű iskolák bizonyára nyitottak egy közreműködésre, egy közös "program" kidolgozására ezzel kapcsolatban. Lehet, hogy csak egy löket kell ennek a mozgalomnak, valami, ami elindítja. De bizonyára nagyon nehéz összehozni valamit, ami teljesíthetőnek is tűnik azoknak a gyerekenek a számára, akik egészen más világot látnak maguk körül. Ilyenkor sajnálom, hogy semmi tudásom nincs, még közreműködő is szívesen lennék :)

    VálaszTörlés
  6. nézd meg Böszörményi Gyula Gergő könyveiben a sárkányt. Az is egy érdekes megközelítése a sárkánynak.

    VálaszTörlés
  7. Van ilyen képzés Magyarországon! Már ami az értékközvetítést illeti: CSaládi Életre Nevelés a neve. Már több helyen működnek CSÉN tanácsadók az országban. Iskolákban, általában havonta egyszer 1-2 óra. (ahogy időt szánnak rá) Nagyon jók!!!! Kecskemétről indult, Hortobágyi Ágiék kezdték ezt a rendszert kidolgozni. Nemcsak egyházi iskolákban működik, hanem önkormányzati sulikban is.A gyerekek nagyon szeretik. Orsi

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm Orsi! Utána nézek! Erika

    VálaszTörlés