2011. március 22., kedd

Húsvétra készülődve

Bejegyzésemet azzal indítom világháló körüli útjára, hogy a témának sem mély ismerője, sem tudója nem vagyok, csupán személyes élményeim, elmélyülésem, megtapasztalásaim morzsáit hintem szét...
Tettem már említést ITT Andiról és Janiról, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Sokszor mondták, hogy keresztény ember számára nagyobb ünnep a húsvét, mint a karácsony, de ezt nem értettem!
Hogy lenne nagyobb ünnep a karácsonynál?
Ma már tudom, hogy ez így van, évek kellettek hozzá, amíg megértettem. 

A nagyböjt elnevezés a húsvét előkészületi idejét jelenti, ez a fogalom közel sem mutatja meg ezen időszak gazdag tartalmát és lényegét. Ez nem csupán ételmegvonás, húsmentesség, koplalás, hanem egy testi, lelki megtisztulás az ember számára. 

Hamvazószerdával (szigorú böjti nap a katolikusoknál) indul a húsvéti előkészület kezdete. 
Úgy gondolom, hogy böjti szempontból  ma számunkra ez semmilyen kihívást nem jelent, hiszen rengeteg étel készíthető, a húsmentesség változatos táplálkozással megoldható, valójában hiányérzet nem keletkezik egy egészséges életmódot élő emberben sem. 
Jó alkalom a lemondás gyakoroltatására! Az osztályomban a következő vállalások vannak (tudom, hogy teljesítik, mert ők vállalták, ők találták ki és naponta beszélünk róla! Fontos nekik, látom rajtuk!) 
Van, aki nem iszik kólát, nem hoz cukros italt, nem eszik cukorkát, minden nap otthon készített tízórait hoz és nem kuncsorog pénzért, hogy vehessen valamit a boltban!

Az igazi kihívás szerintem a lélek megtisztulása, megújulása előtt áll. 
Gyakorlat gyerekekkel: 
A gyerekek, akikkel megcsináltam ezt a gyakorlatot 3. osztályosok. Gondolom sokan láttatok már iskolai tanári asztalt, melynek eleje zárt, két oldalt fiókrendszerrel. A közepe pedig egy bunker szerű üreg. (Ahova a tanár berakhatja a lábát!) Amíg a gyerekek nem érkeztek az osztályba, ebbe az üregbe beragasztottam kinyomtatott szókártyákat, melyen a következők álltak: árulkodás, gúny, hazugság, kinevetés, csúnya beszéd, lopás, kiközösítés, pletyka, önzés, irigység, harag, bosszúállás, verekedés stb.
Ez a hely volt a bűnbarlang. 
Megkérdeztem tőlük, ki szeretne bemenni a bűnbarlangba, kicsit körülnézni. 
Elárulom Nektek, volt jelentkező bőven. Egyenként kukkanthattak be! 
Amikor előbújtak az asztal alól, néma csend volt. Senki nem akart beszélgetni, sutyorogni, csak türelmesen megvárták, hogy aki akart bebújhasson (mindenki be akart!)
Megnézték, majd megkérdeztem Tőlük, találkoztak-e már ezekkel a szavakkal, valamelyiket észre vették-e már az életük során!
Első reakció: Igen, mindenki találkozott vele, mindenki látta már, de természetesen nem magán, hanem a másik gyereken. 
"Igen én hallottam, hogy a Pista azt hazudja a Karcsinak, hogy......" 
"Láttam, amikor a Kinga kinevette a Petrát!"
"Hallottam, hogy Józsi káromkodott a foci edzésen."
Hamar véget vetettünk ennek és megbeszéltük, hogy nagyszerű, hogy ezt észlelték, de most mindenki saját magát próbálja rendbe szedni, söprögessen a maga portáján, és saját magukon észlelték-e már ezeket a bűnöket.
A legnagyobb meglepetésemre dőlt belőlük a felismerés és olyan konkrét eseteket mondtak el, hogy azt hittem leesek a székemről. Őszinték voltak, nem pózoltak, nyíltan beszéltek az érzéseikről. Ehhez az is hozzátartozik, hogy senkit nem marasztaltam el, nem bíráltam, nem ítélkeztem, sőt hangsúlyoztam, hogy ez nem az én dolgom. Csak meghallgattam mindenkit, aki erre igényt tartott!!!
Megbeszéltük, hogy a bűn felismerése és megvallása után következik a bocsánat kérés, majd a jóvátétel.
Az elkövetett bűnök megvallása egészen jól ment, de a bocsánatkérések igen szűkszavúakra sikerültek.
Például így: - Ja, bocsi!
Tartottunk egy kis ötletbörzét, hogyan is lehet kifejezni, ha valakitől szeretnénk bocsánatot kérni:
Például így: - Ne haragudj, hogy megbántottalak! 
-Sajnálom, ami történt!
-Elnézést kérek Tőled!
-Nagyon szégyellem a történteket!
-Nem akartam csalódást okozni!
-Bocsáss meg azért, amit tettem!
Lezárásképpen ötleteket gyűjtöttünk, arra, hogy a jóvátétel egy végső és megnyugtató lezárása a bocsánatkérésnek! Nagyon fontos, hogy hiteles legyen és tényleg törekedjünk arra, hogy elsimítsuk a két ember között felgyűrődött utat! 
Feltettük az osztályba a Jézus fejére került töviskoszorút és minden nap megkérdezem, ki milyen jó cselekedetről tud beszámolni. (Részletesen el kell mesélni!) Ha az osztály elfogadja, a tövis végére virágot rajzolhat az illető! Elhatároztuk, hogy Jézus fején a töviskoszorút virágkoszorúvá változtatjuk! 
Elkészült a füzetke a keresztúthoz Virág ötlete alapján.
Legközelebb írok arról, hogy milyen történeteket találtam, ahhoz, hogy megérinthessék a gyerekeket azok az érzések, melyeket Jézus  a keresztút során átélt! Ez egyáltalán nem könnyű egy kisgyereknek és a saját tapasztalatból szerzett élmények által tudjuk közel hozni hozzájuk az eseményeket! 
Virág szintén kitér erre a fenti írásában!
Erika

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Díjat kaptam, és Te vagy az egyik, akinek szeretném tovább adni.
    http://bergamott.blogspot.com/2011/03/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
  2. Sokszor írtam már, hogy mennyire tisztellek azért amit, és ahogy dolgozol a gyerekekkel. Köszönöm, hogy ezt megosztod.
    Ez egy jó szó akart lenni. A játékról itt olvashatsz bővebben:
    http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

    VálaszTörlés