2011. január 5., szerda

Kiosztottam a bónuszkártyákat!

A gyerekek izgatottan várták reggel, hogy milyen meglepetés vár rájuk. Tudták, hogy valami várja őket, mert már előző nap elkezdtem felépíteni a nagy eseményt: "Örülni fogtok neki!" , "Ilyen még nem volt nálunk." 


Kiosztottam a névre szóló borítékokat, melyeket izgatottan bontottak ki! Néma csend volt!
Halk kis összesutyorgás, jújogás, összekacsintás!


Betértek más osztályba járó gyerekek is, csodálkozva hallgatták a harmadikosokat!



Természetesen mivel nincs még rutin a kártyafelhasználásban, el is csattantak az első poénok! 
Többen éhesek voltak és azonnal előhúzták a pizzás kártyát. 
Itt és most! 
Megbeszéltük, hogy hétfőn reggelente megkérdezem esetleg gondolt-e valaki kártyabeváltásra. 
A PASSZ! kártyára megvolt az első összekacsintás! Közölték, hogy pénteken a Füstbement terv kikérdezése füstbement és már most szólnának, hogy a kártyát hozni fogják! Mondtam: minden rendben, jobb is, ha elhasználják, legalább jövő héten, amikor a nyelvtani szabályokat kérdezem ki, nem lesz már rá gondjuk. Azonnal eltették, megbeszélték, hogy az a négy rövid versszak nem ér annyit, hogy elszúrják ezt az értékes kártyát. 
Kérdésemre, hogy melyik tetszik legjobban a PIZZA - COLA az abszolút nyerő! 
Követte a MOZI és a fiúknál a CSOCSÓ!  Azonnal megbeszélték, hogy ki kivel váltja be egyszerre, hogy meccs legyen belőle! A lányok összecinkotáltak, hogy Pécsre kirándulni hogyan mehetnénk csajosan!
A lánykáimnál a tóparti séta is nyerő volt, kérdezték lehet-e vicces csoportképeket is csinálni.
Délután, mire haza indultam már a felsősök is a harmadikosok kártyáiról beszéltek, volt aki szaladt az osztályfőnökének a fülét rágni! :o)
Mit mondhatnék! Nagyon boldog vagyok, hogy láthattam az arcukat, hogy milyen lázban tartotta őket egész nap! Az óráimon úgy dolgoztak, mint a kis angyalok!  Sok a dolgunk, itt a félév! 
Olyan jó, hogy dinamikus, pezsgő lendületet adhattam nekik ezzel a remek ötlettel!
Erika

4 megjegyzés:

  1. De szeretnék ebbe a suliba járni!:-)

    VálaszTörlés
  2. Eszméletlen vagy! Azt nem is merném kívánni, hogy minden tanítónéni ilyen legyen, mint te, de sokkal szebb lenne a világ, ha csak feleennyire lennének a pedagógusok elhivatottak!
    Köszönet, hogy adsz reményt!

    (A mozi egyébként közös filmnézés? vagy valódi mozi?)

    VálaszTörlés
  3. Az iskolánkban kialakítottunk egy termet, ami projektorral, sötétítéssel egy pillanat alatt "moziteremmé" változtatható! Kb. 20-25 gyerek fér el benne, ezt használjuk ilyen jelentőségteljese eseményekhez! A faluban az egyik kollégámnak hála, filmklub is működik télen, szóval a minimozi szervezésben otthon vagyunk! (Pattogatott kukorica - mikrosütős - papírtölcsér házilag! Ennyi az egész! ) Hidd el bennem is nagy a várakozás és óriási izgalomban tartja a sulit, hogy nálunk ez beindult! Hárman passzolták a Füstbement tervet, hétfőn már nincs kártyájuk, remélem megtanulják. Erre a hétre hat pizzakártyát kaptam eddig, már minden előkészítve... Ebben nem én vagyok a csodálatos, hanem a Virág találmánya, amit én úgy alakítottam át, hogy hogyan lehet ezt iskolai közösségre alkalmazni. Rengeteg jó kártyát lehet kitalálni, ami a gyerekek jellemformálása terén nagy előrelépéseket hozhat! Folyamatosan felteszem a kártyabeváltások tapasztalatát! Remélem Misi jobban van! Szia: Erika

    VálaszTörlés
  4. Erika, azért vitatkoznék veled az érdemeidet illetőleg, mert az ember a családjáért természetszerűbben vállal ilyen "áldozatokat", hiszen ahogy írtad, elég sok időt felemészt, jó, tegyük hozzá, hogy jelen életemben nekem az idő a felbecsülhetetlen értékkel bíró tényező. :) Szóval igen, Virág ötlete nagyon jó, én is olvastam, és nagyon tetszett, de az, hogy egy pedagógusnak eszébe jut ez, ami neked, tényleg példanélküli számomra. Nekem is van olyan tanárom, három is, akire nagyon jó szívvel emlékszem, és meghatározták az életemet - kettő gimiből, egy a főiskoláról - de ilyenre, vagy hasonlóra ők sem "vetemedtek". Szóval hurrá, és igenis, nagyvagy! :)

    VálaszTörlés