2010. november 12., péntek

Egy kis vegyes leves

Népi játékok: a népi játékok mindennapi jelenléte teljesen eltűnt a gyerekek életéből. Amikor én kisgyerek voltam és az udvaron voltunk, sokszor két, három körjáték is ment egyszerre. Ma, ha alkalmakra felkészítjük a gyerekeket kis néptánccal, körjátékkal, incselkedővel először el kell jutnunk oda, hogy megfogják-e egymás kezét. Az első néhány alkalom arról szól, hogy gátlások és idegenkedés nélkül ez az egyszerű kontaktus létrejöjjön. Pedig nagyon fontos! Gondoljátok el! A népi játékok nélkülözik a versenyszellemet, hogy mindig valakinek nyerni és veszíteni kell (ebben nagy megerősítést kaptam Andrásfalvy Bertalantól, aki az iskolák versenyistálló szerepét helytelennek tartotta). A népi játékok dalainak dallamvilága, ritmusa, mozgáskultúra fejlesztése, a közösséghez tartozás átélése, (befogadtak a körbe, elfogadtak úgy, ahogy vagyok)  űr a mai oktatásban! Nem arra gondolok, hogy néha elővesszük és nosztalgiázunk, hanem a mindennapos jelenlétről! Kedves kolléganőm nagyon profi benne, akkora megerősítést kaptunk Tanár Úrtól, hogy a lelkesedés tüze talán eltart egy darabig! Ígérjük, őrizni fogjuk!
Engedjétek meg, hogy egy nagyszerű könyvet ajánljak Nektek!

                                                          A karácsonyi asztal meséje

Szerintem ez egy néprajzi gyermekkincstár, mindenről szól egy mese, ami a karácsonyi asztalon megtalálható. (a készülődésről, a kenyér története, a bor a kancsó története, a gyertya, a kosár, az abrosz stb.)A képek gyönyörűek, simogat róluk a múlt (jó értelemben). Az én egyik adventi ajándékom az lesz, hogy ezt felolvassuk!






 MÁS

Rakok fel egy képet arról, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek gond a jobb és bal, a 20-as számkörből a 100-asba lépés, azoknak a padjára széles ragasztószalaggal mérőszalagot ragasztunk, a kerek tízeseket jelölve. Lépegethetnek az ujjukkal. A pad bal oldalára piros szívecskét rajzolunk, így tudják könnyebben megjegyezni, hogy ahol dobog a szívünk az a bal oldal.



Szép délutánt!

7 megjegyzés:

  1. Szia Erika! Nagyon tetszik ez a könyv. Kutatni fogok utána. Köszönöm az ötletet!
    Neked is szép délutánt!

    Bencének is volt ilyen szalag az iskolapadján. Jó ötletnek tartom!
    Anikó

    VálaszTörlés
  2. De szép ez a könyv! Nem láttam még, köszi, hogy felhívtad rá a figyelmem!

    VálaszTörlés
  3. A könyvet a SZÍNES MESÉK sorozatban a Nemzeti Tankönyvkiadó adta ki (mint oly sok igényes dolgot). A bolti ára 1290 Ft. Az egyik kolléganőm állt rá, mert olyan sokan, olyan sokat kértünk és maximum ötöt lehet rendelni belőle egyszerre. Neten keresztül 1000 Ft körül van. Szívet melengetően szép!
    Örülök, hogy adhattam valamit! Erika

    VálaszTörlés
  4. "Simogat a múlt" - ez nagyon találó.
    Sokszor eszembe jut amikor még a sulival szemben nem voltak házak, hanem a rét volt és ott játszottunk körjátékokat.Emlékszel?Ugye milyen régen volt?

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a könyvajánlót,nagyon örültem neki!
    Azért azt elmondanám,hogy az óvodai zenei nevelés a népi körjátékokra,párcserélőkre,csúfolókra,felelgetőkre....stb.épít.
    Üdvözlettel,Judit

    VálaszTörlés
  6. Örülök Judit! Valóban így van, hogy az oviban nálunk is fellelhetőek a nép körjátékok. Iskolában ének órán néha, de szünetekben, mint játéklehetőség már elveszett.

    VálaszTörlés