2010. november 25., csütörtök

Várjuk... Ti is?

Az érdekesnek szánt órám izgalmas jelenettel kezdődött. Tudták a gyerekek, hogy a feladat nem a megszokott lesz, látták az előkészületekből. Az ajtó kinyitása után ki-ki a könyökével vagy a fürgeségével, esetleg határozottan nagy szájával próbálta a legjobb helyeket elfoglalni. Sajnos kimentünk és az ajtóból néhány állításomra kellett válaszolni, eldönteni, hogy igaz vagy hamis!
  • Igaz-e, hogy az asztalon mindenkitől nagyjából egyenlő távolságra helyeztem el az eszközöket.
  • Bőven készítettem ki ollót, ragasztót, filceket, vélelmezhető, hogy jut mindenkinek.
  • Az asztal körül megfelelő mennyiségű széket helyeztem el.
  • Nem sietünk sehova. 

Azt is megbeszéltük, hogy kár lenne egy jó hangulatú foglalkozást elrontani azzal, hogy bárkinek is rossz kedve legyen a figyelmetlenségünk miatt. 
Mondanom sem kell mindenki tudta a választ és tolakodás  és sértődés nélkül talált magának helyet.

Erre a csizmára levelet írtunk a Mikulásnak.

Nézzétek, milyen szorgalmasan dolgoztunk! 






Utána ráírtuk a levelet...


Ilyeneket írtunk, hogy ....
"Kedves Mikulás! Nagyon várlak téged a házamba. Drága Mikulás lécives hozzál nekünk egy szép szánkót és sok boldogságot a családomnak és neked is Mikulás. Üdvözletem jusson el hozzád!"

"Kedves Mikulás! Nagyon szeretlek és szeretnélek látni és az a legnagyobb álmom, hogy találkozzak veled és, hogy játszunk eggyüt. De ne erőltesd magad mert nem szeretném ha bajod legyen inkább küldj mást a Bakonya ..........utca...........házba. Szeretettel várlak!"

"Kedves Mikulás! Raktam neked a konyhába sütit! Légy szíves kézműves dolgot hozzál. Az öcsémnek legyél szíves szerszámokat adj! Nem túl jó voltam, bevallom. Ketten vagyunk testvérek."

"Kedves Mikulás! Szeretetel meghívlak hozzánk, tettem ki sütit és tejet és add át üdvözletemet a szarvasaidnak, különösen Rudolfnak." 


Nagyon ügyesek voltunk! 

Azt tanultuk a mai órán, hogy
  • legyünk egymással türelmesek, ne tolakodjunk, mindenkinek jut mindenből
  • ne rontsuk el egymás jókedvét, jó hangulatát
  • vágtunk ollóval vonal mentén, ragasztottunk
  • írtunk levelet, méghozzá tollal: megszólítottunk, elmeséltünk, szépen kértünk, elköszöntünk, üdvözöltünk, aláírtunk
  • mindannyian örültünk! 
Kifüggesztjük az ablakba, ha erre jár.... bekukucskál.... elolvashassa a levelünket!


3 megjegyzés:

  1. Ezt nagyon jó volt végigolvasni-nézni! Köszönöm!!!

    VálaszTörlés
  2. Nekem ez tetszik nagyon:

    "Kedves Mikulás! Raktam neked a konyhába sütit! Légy szíves kézműves dolgot hozzál. Az öcsémnek legyél szíves szerszámokat adj! Nem túl jó voltam, bevallom. Ketten vagyunk testvérek."

    Ez a ketten vagyunk testvérek olyan sok mindent elárul :)

    Kisfiú vagy kislány írta?

    VálaszTörlés
  3. Kislány írta! A levelek között volt még egy, ahol a kislány, aki az osztályomba jár eleve aláírta a bátyja nevét is! Öröm volt velük lenni! Erika

    VálaszTörlés